Keresés ebben a blogban

Találj rám! / André Aciman

A világszerte nagy népszerűségnek örvendő Szólíts a neveden szerzője visszatér csodásan összetett lelkű szereplőihez, hogy évtizedekkel első találkozásuk után tovább kutassa, vajon hány különféle alakban is jelenhet meg a szerelem.

Egyetlen közelmúltbeli regény sem beszélt olyan megrendítően a szerelem természetéről, mint André Aciman lenyűgöző könyve, a Szólíts a neveden. Legelső, 2007-es megjelenésekor Stacey D’Erasmo, a New York Times kritikusa „szerelmes levélnek, vallomásnak, különlegesen gyönyörű könyvnek” nevezte. Mintegy háromnegyedmillió eladott példány után pedig megszületett a később Oscar-díjjal is jutalmazott filmváltozat, amelyben Timothée Chalamet játszotta a kamasz Eliót, Armie Hammer pedig Olivert, a fiatal doktoranduszt, akivel egymásba szeretnek.

A Találj rám!-ban először Samuellel, Elio édesapjával találkozunk: épp látogatóba utazik Firenzéből Rómába a fiához, aki időközben sikeres zongoraművész lett. Egy fiatal nővel való véletlenszerű találkozása a vonaton fenekestül felforgatja az idős Sami terveit, örökre megváltoztatva életének hátralévő részét.

Nem sokkal ezután Elio Párizsba költözik, ahol ő maga is találkozik valakivel, Oliver pedig, aki időközben családos ember és főiskolai tanár lett Amerikában, hirtelen azon kapja magát, hogy szeretne visszalátogatni Európába.

Aciman érzékeny szerző, egyetlen rejtett rezdülés, az érzelmek egyetlen árnyalatnyi változása sem kerülheti el a figyelmét, hiszen ezekből áll össze a szenvedély. A Találj rám! visszatér az egyik legnagyszerűbb kortárs szerelmi regény világába, tovább feszegetve a kérdést, elmúlhat e valaha az igazi szerelem?

Forrás: Bookline

Az utolsó Hunyadi : levélregény / Várkonyi Tibor

Ki volt Corvin János? Nagyapja, Hunyadi János, és apja, Mátyás király csekély képességű utóda, aki nem
hajtott végre semmiféle olyan tettet, amely méltóvá tenné őt nagynevű őseihez? Vagy ígéretes, tehetséges ifjú, aki apja döntése következtében fiatalon országos politikai tényezővé vált, és csak a körülmények szerencsétlen összejátszása zárta el attól, hogy valódi erényeit megmutassa? 


Mivel a források hiányosak, valamennyi, a témában eddig megjelent feldolgozás a Corvin-korabeli előítéletes közvélekedésre alapozva foglalkozik Jánossal. Mindez - a Szerző véleménye szerint - tulajdonképpen Mátyás király uralkodásának utolsó szakaszában bekövetkezett téves, erőszakos vagy sikertelen uralkodói lépéseknek köszönhető. Eszerint Corvin Jánosnak van legkevesebb köze a róla kialakult vélekedéshez.

Várkonyi Tibor ezt a töredékes, egyoldalú képet kreatív módon, képzelőerőre támaszkodva, de mindvégig a hiteles forrásokat véve alapul, jelentősen módosítja ebben a munkájában.

A szerző a téma feldolgozásának módjaként a levélregény és az egyes leveleket kísérő novellisztikus történeteket választotta. A kötet, ezen kívül, azért is különleges, mert a valós okiratokon túlmenően fiktív forrásokat is bőven rejt magában, amelyek hasonló tartalommal és megfogalmazásban készültek, mint a ténylegesen fennmaradt iratok, levelek.

A kötet lapjain egy hús-vér fiatalember küzdelemmel, kétségekkel, ármánnyal terhes mindennapjai bontakoznak ki az Olvasó előtt. A történet végére pedig talán kiderül, méltó-e hősünk arra, hogy apja és nagyapja mellett helyet kapjon a halhatatlan magyar történelmi személyiségek Panteonjában...

Forrás: Bookline

Légvárak és régiségek / Milly Johnson

Van amikor egy halálközeli élmény ad egérutat a boldogsághoz

Lewis Harley menő befektetési bankár, ám egy szívroham rádöbbenti, hogy többet akar az élettől, így felépülése után belevág régi álma megvalósításába, és régiségboltot nyit. Az egész életét régiségek között töltő Bonnie Brookland torkig van zsugori és rosszindulatú főnökével, és amikor a véletlen Lewis boltjába sodorja, örömmel fogadja a férfi állásajánlatát. Hamar kiderül, hogy több van köztük főnök-beosztott kapcsolatnál, ám az élet az útjukba áll: mindketten házasságban élnek, titkaikat és traumáikat pedig még saját maguk elől is rejtegetik. Kapnak-e egy utolsó esélyt a boldogságra?

Forrás: Bookline

Bérgyilkos Budapesten / Garamvölgyi László

Brezan alezredes élete nem egyszerű manapság. Feleségével egyre bonyolultabb a kapcsolata, két gyermeke is több figyelmet igényelne, miközben egy olyan ügy súlya nehezedik rá és nyomozói csapatára, melyhez foghatót a sokat tapasztalt főzsaru sem pipált még.

Egy amerikai bérgyilkos, szerb maffiózók, egy titokzatos özvegyasszony, egy bank aggódó biztonsági főnőke, egy kézicsapatra való fiatal lány,egy titkos játékbarlang. Minden jel egy nagyszabású bűncselekmény előkészületeire mutat.

Brezan összerántja legendás csapatát, Kocsistibit, a jobbkezét és egyben legjobb barátját, Flambárt, a bűnmegelőzési szakértőt, Stallonét, az informatikai zsenit, Verát, a fiatal nyomózónőt, Abszolút Májkit, a TEK kommandósát.
És a szupercsapat nekilát életük legnehezebb ügyének, ahol úgy kell eredményre jutniuk,hogy nincs megtörtént bűneset, azaz nem indulhatnak ki a bizonyítékokból.

Dr. Garamvölgyi László rendőr dandártábornok, az ORFK volt szóvivője letehetlenül izgalmas, egyben humoros bestsellerében egyszerre mutatja be egy főzsaru mindennapjait, és egy olyan nyomozás kulisszatitkait, ahol a rendőrség és a TEK a világ legmodernebb technikáit felhasználva akadályozza meg egy magyar és nemzetközi bűnbanda terveit.

Forrás: Bookline

Orchideák és pittypangok / W. Thomas Boyce

- Mi az oka, hogy a hasonló környezetben nevelkedő gyerekek közül az egyik sikeres, a másik pedig kudarcot vall?
- Hogyan lehetséges, hogy ugyanabban a családban az egyik testvér elégedett, a másik pedig frusztrált?
- Mit tehetek azért, hogy a gyerekem boldog életet éljen?

A gyerekeknek csaknem az ötöde különleges érzékenységgel reagál a környezetére. Olyanok, mint az orchideák: ha megfelelő körülmények között nevelkednek, csodálatos virágzásnak indulnak, átlagon felül teljesítenek. Ha azonban negatív hatások érik őket, könnyen hajlamossá válnak a különböző fizikai és lelki betegségekre, s akár kisebb változásokra is viselkedési zavarokkal reagálhatnak.

A legtöbb gyerek inkább a pitypanghoz hasonlítható: ők azok, akik átlagos körülmények között is jól teljesítenek, és az életükben bekövetkező változások ellenére lelkileg stabilak maradnak, zavartalanul fejlődnek.

Dr. W. Thomas Boyce könyvének segítségével megérthetjük gyermekünk egyedi sajátosságait és igényeit, a praktikus tanácsokat és módszereket követve pedig segíthetünk, hogy gyermekünk kiteljesedhessen, akár az orchidea, akár a pitypang típusba tartozik.

Forrás: Bookline

Apperger gyermekei - Az autizmusfogalom gyökerei a bécsi nácizmusban / Edit Sheffer

Hans Aspergert, az autizmus és a róla elnevezett Asperger-szindróma kutatásának úttörőjét évtizedeken keresztül mint a fogyatékos gyermekek elszánt védelmezőjét ünnepelték világszerte. Edith Sheffer, a díjnyertes történész-író megrázó új kötetében azonban más oldaláról ismerhetjük meg a világhírű orvost, aki nem elszenvedője volt Hitler Harmadik Birodalmának és fajgyűlölő politikájának, hanem mélyen egyetértett a nemzetiszocialista ideológiával, és aktív bűnrészességet vállalt vele azáltal, hogy rá bízott gyermekek százait ítélte az életre méltatlannak.
A rezsim Európa-szerte milliókat küldött a halálba származásuk, vallásuk, politikai hovatartozásuk, sőt viselkedésük és fizikai vagy mentális állapotuk alapján. A rendszert kiszolgáló pszichiáterek elsődleges célpontjai a gyermekek lettek, főként azok, akikről azt feltételezték, hogy hiányzik belőlük a szociális készség - kijelentették, hogy a Birodalomban nincs hely a számukra. Asperger és kollégái egyes "autisztikus" gyermekeket megpróbáltak átformálni, hogy hasznos állampolgárai legyenek a Harmadik Birodalomnak, ám azokat, akiket "gyógyíthatatlannak" minősítettek, kíméletlenül a Spiegelgrundra, az egyik leghírhedtebb gyermekgyilkossági központba utalták.
A nácizmus és az autizmusfogalom összekapcsolódásának első teljes körű feltárása rendkívül alapos kutatómunka eredménye. Edith Sheffer megrázó könyvét olvasva nem nézhetünk félre, kénytelenek vagyunk végiggondolni, hogy az akár ártalmatlannak tűnő társadalmi előítéletek, címkézések és listázások milyen döbbenetes tragédiákhoz vezethetnek.

"Az Asperger gyermekei kötelező olvasmány kellene legyen minden pszichológus-, pszichiáter- és orvostanhallgatónak, hogy tanulhassunk a történelemből, és soha ne ismétlődhessenek meg rettenetes tévedései. A könyv dermesztő erővel figyelmeztet arra, hogy a klinikai kutatás és orvosi gyakorlat legfőbb vezérelve csakis az együttérzés lehet."
- Simon Baron-Cohen, Nature
Hans Aspergert, az autizmus és a róla elnevezett Asperger-szindróma kutatásának úttörőjét évtizedeken keresztül mint a fogyatékos gyermekek elszánt védelmezőjét ünnepelték világszerte. Edith Sheffer, a díjnyertes történész-író megrázó új kötetében azonban más oldaláról ismerhetjük meg a világhírű orvost, aki nem elszenvedője volt Hitler Harmadik Birodalmának és fajgyűlölő politikájának, hanem mélyen egyetértett a nemzetiszocialista ideológiával, és aktív bűnrészességet vállalt vele azáltal, hogy rá bízott gyermekek százait ítélte az életre méltatlannak.
A rezsim Európa-szerte milliókat küldött a halálba származásuk, vallásuk, politikai hovatartozásuk, sőt viselkedésük és fizikai vagy mentális állapotuk alapján. A rendszert kiszolgáló pszichiáterek elsődleges célpontjai a gyermekek lettek, főként azok, akikről azt feltételezték, hogy hiányzik belőlük a szociális készség - kijelentették, hogy a Birodalomban nincs hely a számukra. Asperger és kollégái egyes "autisztikus" gyermekeket megpróbáltak átformálni, hogy hasznos állampolgárai legyenek a Harmadik Birodalomnak, ám azokat, akiket "gyógyíthatatlannak" minősítettek, kíméletlenül a Spiegelgrundra, az egyik leghírhedtebb gyermekgyilkossági központba utalták.
A nácizmus és az autizmusfogalom összekapcsolódásának első teljes körű feltárása rendkívül alapos kutatómunka eredménye. Edith Sheffer megrázó könyvét olvasva nem nézhetünk félre, kénytelenek vagyunk végiggondolni, hogy az akár ártalmatlannak tűnő társadalmi előítéletek, címkézések és listázások milyen döbbenetes tragédiákhoz vezethetnek.

"Az Asperger gyermekei kötelező olvasmány kellene legyen minden pszichológus-, pszichiáter- és orvostanhallgatónak, hogy tanulhassunk a történelemből, és soha ne ismétlődhessenek meg rettenetes tévedései. A könyv dermesztő erővel figyelmeztet arra, hogy a klinikai kutatás és orvosi gyakorlat legfőbb vezérelve csakis az együttérzés lehet."
- Simon Baron-Cohen, Nature

Forrás: Bookline

Páros randi tesóknak / Claire LaZebnik

Chloe élete majdnem tökéletes: rajonganak érte az iskolában, jól tanul, és persze irigylik is, amiért az ellenállhatatlan James-szel jár. Már csak azt szeretné, ha különleges személyiségű húga, az autista Ivy is párra találna. Arra azonban nem számít, hogy ez a párkeresés felboríthatja az életét. Mert mi történik, ha Ivynek egy olyan autista fiú tetszik, akiknek az öccsét Chloe is ismeri? Ő David, az örök renitens, a lázadó, tele elfojtott érzelmekkel, szóval mindenben más, mint James - éppen ezért izgalmas, érdekes, lehengerlő. Vajon azok találnak társra, akik társat keresnek? Mit tegyen egy lány, ha váratlanul felszínesnek és unalmasnak kezdi látni a barátját? A testvérpár találkozásai idővel páros randivá változnak, és az érzelmeknek többé nem lehet parancsolni.

Forrás: Bookline


Rebellisek enciklopédiája : ádáz kölykökből lázadók / Francis Mizo

Nem voltak elégedettek a világgal… így hát megváltoztatták! Rabszolgák, katonák vagy csak szimpla emberek – mind nemet mondtak az elnyomóknak és diktátoroknak. Írók és gondolkodók, akik szembeszálltak az igazságtalansággal és az egyenlőtlenséggel. Tudósok és művészek, akik megkérdőjelezték és kitolták a határokat.
Humorosan és könnyedén mutatja be őket ez a könyv, amelyben felfedezhetjük azon lázadók nagyszerű tetteit és éveit, akik kiforgatták sarkaiból a világot.

Az égbolt titkai / Stuart Atkinson

Ha egy sötét éjszakán felnézel az égre, mit látsz? Az egész világegyetem néz vissza rád!
Csatlakozz Felicityhez, a csillagász cicához, és fedezd fel az éjszakai égbolt csodáit! A könyv segítségével megismerkedhetsz a csillagképekkel, távoli galaxisokkal, hullócsillagokkal és a Tejúttal. Ezenkívül hasznos tanácsokat is kapsz az égboltfürkésző kalandozásokhoz.

Forrás: Bookline

Csodálatos evolúció : A földi élet kialakulása és fejlődése / Anna Claybourne

A könyv feltárja az evolúció történetét és működését, és bemutatja azokat a tudósokat, akik részt vettek a folyamat titkainak felderítésében. A kötetből megtudhatod, hogy az évmilliók során hogyan változott az élet és miként bukkantak fel a különböző létformák. Megismerkedhetsz az evolúció során létrejött különleges és hihetetlen lények némelyikével, és megtudhatod, merre tart az evolúció.

Forrás: Bookline