Keresés ebben a blogban

Jeles napokhoz fűződő néphagyományok / Balogh Júlia

Ez az összefoglalás naptári sorrendben ad áttekintést a jeles napokhoz fűződő néphagyományokról. Népünk
A természet örök körforgásában tavaszi megújulásában és őszi pusztulásában, nyári gazdagságában és téli álmában az esztendő a legkisebb egység. Népszokásainkat hosszú évszázadok és nemzedékek alakították és adták a következőknek örökségül, miközben eredeti értelmükből és célzatukból sokat vesztettek.
az esztendő egyes napjait különböző hagyományokkal emelte ki a dolgos hétköznapok egyhangúságából. A természetnek változatosságában is szigorú rendjében, az esztendő el nem halasztható dologtevésében ezek jelentették a pihenést, az erőgyűjtést az elkövetkező feladatokra.

Forrás: Bookline

Bánffi Dienes elárultatása

A 17. századi levelek egymásutániságából fény derül az első erdélyi, vérpados kimenetelű politikai per
hátterére. A kiváló érzékkel válogatott és logikai rendbe helyezett levelek rávilágítanak a korabeli Erdély társadalmi-politikai viszonyaira is. A kor megértését Sebestyén Mihály kiváló bevezető tanulmánya is segíti.

Forrás : Bookline

A valódi James Bond - Egy szuperkém igaz története / Sophie Jackson

A második világháború idején a németek ellen küzdő angol titkos szervezet a SOE (Különleges Hadműveletek Végrehajtó Egysége) soraiban számos vakmerő, gyakran igazi hősként viselkedő ügynök szolgált. Az ügynökök bevetései gyakran hónapokig, sőt, sokszor évekig is eltarthattak. A kémek tisztában voltak azzal, hogyha fogságba esnek, iszonyatos kínzás és halál vár rájuk. A német világrend ellen küzdő, elképesztő bátorságukról tanúbizonyságot tevő férfiak és nők biztosra vehették, hogy talán sohasem térhetnek vissza, ha a megszállt területekre lépnek…
A könyv főszereplője, Forest Yeo-Thomas bátorságával, különleges, karizmatikus egyéniségével, kifogástalan öltözködésével és megnyerő modorával, nemhiába vált a britek egyik legjobb hírszerzőjévé. Ian Fleming, a híres regényíró, James Bond "szülőatyja" is részt vett a SOE munkájában, így jól ismerte Forest-Yeo Thomas alezredest. Vajon kiről mintázta hősét, James Bondot, a 007-es ügynököt? A közvéleményt e régóta foglalkoztató kérdésére fény derül Sophie Jackson könyvéből.

Forrás: Bookline

Te vagy nekem a tűz - Sea Breese 2. / Abbi Glines

Marcus Hardy abban bízott, hogy egy kellemes év vár rá a főiskolán, és végre elfelejtheti az előző nyarat. De
Marcus próbálja összeszedni magát, de úgy tűnik, ezt a nehéz időszakot csak egyetlen dolog tudja feledtetni: egy gyönyörű, vörös hajú lány. Willow avagy Low gyakori vendég Cage lakásában. Kettejük viszonya nem egyszerű: Cage kihasználva a főiskolai baseballsztárság előnyeit, minden csinos lányt meghódított, aki csak az útjába került, de úgy képzelte, hogy feleségül fogja venni Low-t, ha már kitombolta magát.
Marcus képtelen felfogni, hogyan működhet ez a kapcsolat, mindent megtett annak érdekében, hogy lebeszélje erről Cage-et és Willow-t. De aztán a szépen felépített tervet keresztülhúzza egy elképzelhetetlennek tűnő felismerés. Marcusnak választania kell Low és a családja között. Mert amikor kiderült az igazság, nem maradt más választása.

Ez a regény nem csupán egy könnyed szerelmi sztori. Abbi megfűszerezi a történetet küzdéssel, kitartással és nehéz döntésekkel.
Barnes and Noble

Szívszorító, ahogyan Low hátrahagyja a gyermekkori védelmezőjét az igaz szerelemért. Megindító, példátlan és lehengerlő történet. Abbi most sem okoz csalódást.
Goodreads

Igazi vérpezsdítő olvasmány. Magával ragadó, ahogy felizzik a szenvedély. Abbi verhetetlen abban, hogyan ábrázolja a szerelmet száz meg százféleképpen.
The Life of Fiction

Létezik-e barátság egy fiú és egy lány között? Nem akar az egyik mindig többet? És mi van akkor, ha belép egy harmadik fél a képbe? Abbi Glines új regényében ezekre is választ kapsz.
Amazon

A regény új szerelmi kalandra csábít. Ha igazi, perzselő olvasmányra vágysz, kövesd Marcus és Low történetét. Tüzes és szexi könyv.
I Heart YA Books
családi bonyodalmak miatt vissza kellett költöznie az óceánparti Sea Breeze-be. A szoknyavadász Cage-nél húzza meg magát, ám a lakásban folyamatosan ki-be járnak az emberek. Többségükben hosszú lábú lányok, akik legfeljebb egy-két éjszakát töltenek ott.

Forrás: Boolkine

A legszebb horgolásminták tárháza / Sarah Hazell

A legszebb horgolásminták tárháza 200 szebbnél szebb mintát tartalmaz. Megismerkedhetünk a
A kötet első része a horgolás alapvető tudnivalóit is bemutatja, kezdve a fonal kiválasztásától és a horgolótű tartásától egészen az alappálcák készítéséig, a különböző pálcavariációkig és a horgolás feszességének megméréséig. Miután az alapokat elsajátítottuk, nekiláthatunk megtanulni, hogyan kell a mintagyűjteményben található 200 különféle mintát meghorgolni.
A kötet horgolt minták és horgolási technikák gazdag gyûjteménye, új mintákkal és a horgolás kreatív módjaival ismerteti meg a kézimunkázást kedvelôket.
Minden egyes minta elkészítését jól átlátható fázisfotók, lekövethetô mintaábrák és könnyen érthetô leírások mutatják be lépésrôl lépésre.
A könyvben számtalan népszerû horgolásfajta szerepel: domború mintázatú csomók, noppok és bogyók, finom áttört kagylók és hálók, technikailag kihívást jelentô reliefpálcák, színes, változatos rajzolatú, végtelen módon alkalmazható chevron- és hullámminták, az alaptechnikák és a horgolt pálcák ismertetésével kísérve.
rövidpálcákból álló erős, strapabíró anyagokkal, a vidám, többszínű tüske- vagy chevronminták készítésével, a gyönyörű, finom recehorgolású mintákkal, megtanulhatjuk, hogyan díszítsük a horgolásunkat bogyókkal, popcornpálcákkal és flitterekkel. A gyűjtemény kilenc mintacsaládba csoportosítva tartalmazza a mintákat, így könnyebben rálelhetünk a számunkra leginkább megfelelőre. Egy technikát elsajátíthatunk egy-két minta kipróbálásával vagy egy fejezet összes mintájának a meghorgolásával – a lényeg, hogy valami csodaszépet alkossunk.

Forrás: BooklineA legszebb horgolásminták tárháza / Sarah Hazell

A mímes rend - Csonszüret 2. / Samantha Shannon

Paige a Csontszüret sorozat első kötetének végén kiszabadul a Sheol I brutális világából, de a bajok csak
most kezdődnek: sok szökevény még mindig bujkál, őt pedig mind közül a legveszélyesebbnek nyilvánították... Ahogy a Scion mindent látó szeme Paige után fordul, a mímeslordok és mímeskirálynők bandái számára összehívják az Abnormális Unió tanácsát. Jaxon Hall és a Hét Pecsét vezető szerepre készül, de egy végzetes fenyegetés híre terjed a látók között, és mindenhol sötét titkok sejlenek.

Forrás: Bookline

Kívánságok háza /Rudyard Kipling

A dzsungel könyve világhírű szerzője, az 1907. év irodalmi Nobel-díjasa kitüntetett helyet foglal el az

Orwelli és wellsi látomások váltakoznak könnyedebb hangvételű írásokkal ebben a különleges gyűjteményben, melynek darabjai egytől egyig most olvashatók először magyar fordításban, új megvilágításba helyezve egy irodalmi nagyság munkásságát.
irodalomtörténet panteonjában. Azt azonban csak kevesen tudják róla, hogy számos fantasztikus, sőt tudományos-fantasztikus történetet is írt. Kötetünk ezek legjavát nyújtja át csokorba kötve. Találkozhatunk bennük tengeri szörnyekkel, kísértetekkel, öntudatra ébredt gépezetekkel, de olvashatunk a múlttal létesíthető rádiókapcsolatról, az első mikroszkópról és a bolygómozgások emberi testre gyakorolt hatásairól. A kötet legnagyobb részét pedig két, egymáshoz kapcsolódó kisregény teszi ki, amelyek elképzelt futurisztikus világában a légi közlekedés a mindennapok részévé vált, és a forgalmi irányítóközpontból a totalitárius hatalom elnyomó szervezete lett.

Forrás: Bookline

Isten. Haza. Csal. / Darvasi László

A kínai bölcsek, a szenvedélyes trubadúrok vagy a délszláv háború világa után Darvasi László legújabb
A szerző védjegye - a kifogyhatatlan fantázia, a látomásos képzelet és a láttató elbeszélés - ezekben a történetekben is megtalálható, valami azonban megváltozott: szikár és pontos látleleteket olvashatunk, nehezen feledhető félmondatok sejtetnek életnyi tragédiákat. Semmi kétség, ezek a novellák rólunk szólnak, az álmainkról és az értékeinkről, amelyekhez hűek akartunk maradni, mégis megcsaltak minket. Ezek a történetek kérdeznek: miért nem tudjuk elmondani a szüleinknek azt se, ha végre megértjük őket..
novellái közelebbi tájékra kalauzolnak bennünket: a magyar vidékre, ahol az apáinkat és az anyáinkat hagytuk. Ahol a fiaink hagytak minket. A falusi kiskocsmák, az éttermi termékbemutatók, a fehér galléros uzsorások és az elhagyott öregek országa ez: a mi országunk.

Forrás: Bookline

A cethal gyomrában / Sjón

1635-öt írunk: a Nap még a Föld körül kering, a hínár időnként madarakat szül, az unikornisszarv keresett
A kortárs izlandi irodalom legnagyobb mesélője, Sjón ezúttal is káprázatos látomásokban és elképesztő történetekben vegyíti a valóság és a képzelet, a tudomány és a népi hiedelmek elemeit. Tudós Jónas élettörténete egyszerre érzéki látlelet a XVII. századi Izland veszélyes és kegyetlen világáról, és egyben költői himnusz az olthatatlan emberi tudásvágyhoz.
luxuscikk, egy jól összerakott versnek pedig ördögűző hatása lehet. Ebben a különös világban csetlik-botlik Tudós Jónas Pálmason, az autodidakta természettudós, költő és képfaragó a világtól távoli Izlandon, ahol rosszakarói perbe fogják vajákosság és fekete mágia vádjával, és egy lakatlan szigetre száműzik. Ezen a szigeten idézi fel az öreg Jónas fordulatos életét és hányattatásait, egy balul elsült kísértetvadászattól kezdve az erőszakos reformáció rémtettein és a baszk bálnavadászok legyilkolásán át a látogatásáig a kor egyik szellemi központjában, a koppenhágai egyetemen, egészen addig, amíg élete végén el nem jön érte a hatalmas cethal, hogy mint a bibliai névrokonát, őt is elnyelje és elvigye más, boldogabb partok felé.


Forrás: Bookline

A magyarok Istenének elrablása / Grandpierre K. Endre

Borzasztó tájékozatlanság és tudatlanság uralkodik nemzeti múltunk minden kérdésében. Hazugságok, titkok
átláthatatlan leple fedi előlünk igaz történelmünket. Magyarok titkos története című sorozatunk előző, Királygyilkosságok című kötetében a titkok halmaza között egy roppant különös eseményről számolunk be, Willermus apát cseléről, aki egy templomi falrésen át kileste Salamon király titkos tanácskozását a későbbi Géza (Magnus) király meggyilkolásának kiterveléséről s a résen át, lelkesedve, nekünk is bepillantást engedett a történelem felszíne mögött folyó titkos eseményekbe: "Willermus vagy Vilmos apát, miután látta, hogy Salamon király bizalmas követeivel tanácskozásra állt össze, elrejtőzött valami kis zugolyban (talán a gyóntató fülkében), ahonnan mindent jól láthatott és hallhatott. A fülke résén át bekukucskált a templomban zajló tanácskozásba és az Ő révén, általa, mintegy az Ő szemén át, mi is bepillanthatunk történelmünk egy olyan titkos eseményébe, amelyet gondosan el akartak rejteni minden fül és minden emberi szem elől" (I. m. 73.) Grandpierre K. Endre jelen munkája egy titkos rést nyit olvasóinak arra a rejtelmes, szemünk elől tökéletesen elfedett nemzeti tragédia hátborzongató háttértényezőire, amelyben a magyarság a X-XI században átesett.

Forrás: Bookline

Néma galambok utcája / Méhes Károly

Méhes Károly epikus road movie-ja egy középkorúak válságában szenvedő, magányával és szüleihez fűződő kapcsolatával számot vető férfi nyarát beszéli el. Egy férfiét, aki új életet kezd, vagy talán éppen visszatalál önmagához. A pergő párbeszédekkel teli, humoros regény lapjain mindannyian magunkra ismerhetünk: mi vagyunk a magyarországi városok utcáin járó-kelő és az utak mentén autóstoppoló Porr Benedek, az olykor csetlő-botló, esendő kisember, aki azonban hatalmas felfedezést tesz: sosem késő nekiindulni az életnek..

Forrás. Bookline

A bűntől keletre / Kondor Vilmos

udapest, 2015. A miniszterelnök születésnapi partija tragikus véget ér. A közjogi méltóság ugyanis belefullad egy tál minestrone levesbe. Kitör az országos pánik, a sajtó csak találgat, a rendőrség tehetetlen. Ferenczy nyomozó is abban a csapatban teljesít szolgálatot, amelyet a titokzatos, váratlan és felettébb kínos haláleset felderítésére hoztak létre. Szigorú államérdek, hogy minél előbb kézre kerítsék az elkövetőt, de hogy az Ébredő Magyarok terrorszervezet, az ellenzék mesterkedése, vagy valami egészen más áll a háttérben, annak kiderítése kizárólag az életközepi válsággal küzdő nyomozó tehetségén múlik 
A Budapest Noir-ral külföldön is egy csapásra ismerté vált Kondor Vilmos első kortárs krimijének hősei itt járnak közöttünk. Éppen ezért húsbavágó, időszerű és csípős.

Forrás: Bookline

Lányom / Jene Shemilt

Amikor a tizenöt éves Naomi az iskolai színjátszó kör előadása után nyomtalanul eltűnik, az édesanyja, Jenny rádöbben, talán nem is ismeri a lányát igazán...
Egy évvel később még mindig nem bukkantak a kamasz lány nyomára. Az eltűnés napját követő sokk szétzilálja Jenny ideálisnak tűnő életét, a családja széthullik. És bár a nyomok már kihűltek, az asszony számára a kutatás csak most kezdődik. Hiába telt el egy esztendő, szentül hiszi, hogy csak úgy bukkanhat a lányára, ha megtanul bízni benne, odafigyelni rá, visszapörgetve életük napjait. Válaszokat keres - és az igazságot, azt, amit eddig külön-külön éltek meg, de amit közösen, együtt megértve újra egymásra találhatnak. Vagy éppen az igazság lesz az, ami végleg elszakítja őket egymástól?

Jane Shemilt regénye egyszerre fájdalmas és felemelő nyomozás, amely a szülői szeretet és oda nem figyelés minden rezdülését árnyaltan, szívszorítóan ábrázolja. Olyan utat jár be, amely megejtően emberi, ám minden nehézsége ellenére megbékélést hozó felismerést ígér.

Forrás: Bookline

A kémnő / Jennifer Chiaverini

gy polgárháború, amely egy nemzetet szakít ketté, és egy nő, aki az életét és a jó hírnevét is kockára teszi egy nemes, a hazája sorsát alakító cél érdekében.
A virginiai Richmondban, a rabszolgatartó Dél fővárosában élő Elizabeth van Lew és családja más, mint a legtöbb helybéli. Meggyőződésük ugyanis, hogy minden ember egyenlőnek teremtetett, és mélyen ellenzik a rabszolgaságot. Amikor szülő államuk, Virginia 1861-ben az elszakadás, egyben a rabszolgaság intézményének megtartása mellett dönt, és kitör a polgárháború, Elizabeth nem várt lépésre szánja el magát: a maga eszközeivel az Unió ügyének meg segítését és a Konföderáció mihamarabbi bukását igyekszik segíteni.
De mit tehet egy törékeny nő az ádáz, véres harcok közepette? Elizabeth úgy dönt, női mivoltát, eszét és befolyását felhasználva megpróbál az ellenség soraiba férkőzni. Attól sem riad vissza, hogy kémkedéssel felbecsülhetetlen értékű információt szerezzen az Uniónak ha kell, egyenesen a Konföderáció elnöke, Jefferson Davis irodájából
Jennifer Chiaverini, a nagy sikerű Mrs. Lincoln varrónője című könyv írója, a New York Times bestsellerszerzője lebilincselő regényében egy nem mindennapi nő igaz történetét tárja elénk, emléket állítva egy olyan asszonynak, aki bátorsága, hazafiassága és embersége révén méltán vált az amerikai polgárháború nagy hősnőjének egyikévé.

Forrás: Bookline

A hosszú menetelés / Stephen King

Amerikát totális diktatúra uralja, a renitens polgárokat különítmény hurcolja el. A tizenéves fiúk számára egyetlen kiugrási lehetőség kínálkozik: a minden évben megrendezett Hosszú Menetelés, amelyet országszerte százezrek figyelnek, és a tévé is közvetít. Száz fiú indul útnak a megadott útvonalon, amelyet gyalogszerrel, legalább négy mérföld per órás átlagsebességgel kell teljesíteni. Csak egy győztes lehet, a lemaradókat ott helyben katonák végzik ki.
Stephen King korai, álnéven írt gyöngyszeme az Éhezők viadalá-hoz hasonló, kegyetlen, kétségbeesett világot mutat be.

Forrás: Bookline

Az arab tavasz - A Közel-Kelet átalakulása

E kötet a magyar-amerikai kapcsolatok történetén keresztül a közelmúlt fontos kérdéseit tárgyalja. Miként függött össze Kállay Miklós kiugrási politikája, a szövetségesek katonai stratégiája és Magyarország német megszállása? Tehetett-e volna valamit az Egyesült Államok Magyarország szovjetizálása ellen? Hogyan süllyedtek mélypontra a magyar-amerikai kapcsolatok és miként próbálta az amerikai politika aláaknázni a kommunista rendszert az ötvenes években? Miként határozta meg a nukleáris fegyverkezési verseny az amerikai és a szovjet politikát az 1956-os forradalom alatt? Elhibázott volt-e az amerikai politika, egyáltalán volt-e esély a külföldi beavatkozásra? A Kádár-korszakra áttérve a könyv arra keresi a választ, hogy miként sikerült az amerikaiaknak rákényszeríteni a magyar vezetést az amnesztiára, hogyan alakult az amerikai követségre menekült Mindszenty József sorsa, hogyan került haza Fort Knoxból a Szent Korona. Miként sikerült a gazdasági és kulturális politikának aláaknázni a Kádár-rendszert és mi késztette a magyar vezetést arra, hogy belesétáljon az amerikai csapdába? Hogyan csaptak össze ennek kapcsán az MSZMP reformerei és konzervatívjai, valamint az állambiztonság és a külügy által képviselt politikai irányvonalak? A kötet utolsó fejezete a rendszerváltást járja körül és arra keresi a választ, hogy az egypártrendszer összeomlásában és a megszálló hatalom kivonulásában milyen szerepet játszott a nemzetközi politika, illetve a magyar belpolitikai átalakulás összjátéka. Végső soron: mely történelmi pillanatokban volt az Egyesült Államoknak meghatározó szerepe a magyar történelem alakításában?

Forrás. Bookline

Párizsi rejtély / Pablo De Santis

Párizs, 1889. A világ tizenkét leghíresebb detektívje a világkiállításra érkezik a francia fővárosba. Feladatuk nem más, mint hogy pályafutásuk legizgalmasabb bűnesetével, a nyomozás olykor hátborzongató fordulataival szórakoztassák a nagyérdemű publikumot. Fordulatokban és izgalomban pedig nincsen hiány: tizenkét detektív, számtalan válogatott bűneset, amelyeknek a XIX. századi környezet kivételes hangulatot kölcsönöz. Ám az egyik detektív rejtélyes körülmények között kizuhan az épülő Eiffel-toronyból, s ez a különös haláleset újabb kihívás elé állítja a neves társaságot: minden tudásukat bevetve, meg kell állítaniuk egy elvetemült sorozatgyilkost. Egy jó detektívtörténetben azonban semmi sem az, aminek látszik A regény 2007-ben elnyerte a latin-amerikai elbeszélők rangos Planetadíját..

Forrás: Bookline

A Kárpátok hágóin át Galíciába / Dr. Bédecs Gyula

Az I. világháború kitörése után száz évvel újra feléledt az érdeklődés a galíciai katonatemetők iránt. Egyre többen akarnak adózni az elesett magyar hősök emlékének. Az útikönyv segíti az emlékeket keresőket útjuk során és koszorúik elhelyezésekor.

Forrás: Bookline

Olvasás és pedagógia / Cs. Czachesz Erzsébet

A századelő jelentős olvasáskutatója, Huey (1908/1968, 8. o.) azt írta az olvasásról, hogy az az emberi civilizáció legérdekesebb és legrejtélyesebb találmánya. Úgy vélte, hogy az olvasás titkainak a megfejtése minden szakember, pszichológus álma lehet. Hozzátehetjük, hogy a pedagógusok, az olvasást tanítók álma is. Messze vagyunk még a titkok megfejtésétől, de az elmúlt évtizedekben sokféle tudományágban sok ismeretünk halmozódott fel az olvasásról.
Ebben a könyvben egyrészt megkíséreljük összefoglalni azokat az elsősorban kognitív pszichológiai és pedagógiai kutatási eredményeket, amelyek lényegesen hozzájárultak az olvasási képesség jobb megértéséhez, és még nem találtak utat a hazai olvasáskutatásban és olvasáspedagógiában. Másrészt két nagymintás empirikus pedagógiai vizsgálatból mutatunk be az olvasás tanítása szempontjából fontos eredményeket. Meg sem kíséreljük az olvasás definícióját megadni, hiszen annyiféle lehet, ahány olvasó. A Nemzetközi Olvasástársaság kiadásában az olvasás és az írás közelmúltban megjelent szótára (Harris és Hodges, 1995) az olvasásnak húszféle definícióját sorolja fel. A teljes szócikket magyarra fordítva közöljük a függelékben. Mi az olvasást elsősorban mint összetett képességet fogjuk vizsgálni, miközben arra törekszünk, hogy a pszichológiai jellemzők mellett a tanításra és fejlesztésére vonatkozó pedagógiai ismereteket is számba vegyük. A legfontosabb célunk a könyv írásakor az volt, hogy olyan kutatási eredményeket mutassunk be, amelyek a jövendő tanítók és tanárok számára fontos, lehetnek, és eddig magyarul nem, vagy csak kevéssé voltak hozzáférhetőek.

Forrás: Flaccus

Játékmozaik - készségfejlesztő játékokgyűjteménye

Az Ötlettár sorozatban megjelent új kiadványunk száz, tanórán is játszható játékot kínál, melyek között változatos, figyelmet, kommunikációt és együttműködést fejlesztő játékok találhatók. A matematikai készségeket is szórakoztatva erősíti kártyás vagy más kombinációs feladatokkal.

Forrás: Bookline

A gyermeki elme - Agyfejlődés, konfliktusok, támogató szülői stratégiák /Daniel Siegel, Tina Pyne Bryson

A kétéves kisgyerek hisztizni kezd a boltban. Az óvodás nem hajlandó reggel felöltözni. Az ötödikes otthon duzzog, pedig elmehetne a barátaival játszani. Miért nehezítik meg a gyerekek oly gyakran szüleik és nevelőik életét? Ez az úttörő jellegű és nagyon gyakorlatias könyv bemutatja, hogy ezek a néha megmagyarázhatatlannak tűnő megnyilvánulások az agy fejlődésének, a személyiség kialakulásának természetes velejárói. A szerzők a legújabb tudományos eredmények alapján felvázolják, hogyan alakul ki a különféle agyterületek közötti egészséges munkamegosztás és harmonikus együttműködés. Tizenkét nevelési technikát ismertetnek, amelyekkel a szülők elősegíthetik mindezt. Elvetik az olyan megközelítéseket, amelyek mindenáron a teljesítményt és a tökéletességet állítják a középpontba, ehelyett olyan módszerekre összpontosítanak, melyekkel a gyerekek jobban önmaguk lehetnek, könnyebben megtalálhatják a helyüket a világban, nagyobb rugalmasságra és több erőre tehetnek szert. Megközelítésük lényege, hogy az összes helyzet - a stresszes, dühös pillanatok éppúgy, mint az örömteli percek - felhasználhatók annak elősegítésére, hogy gyermekeink felelős, gondoskodó, tehetséges személyekké váljanak..

Forrás: Bookline

Svéd / Schein Gábor

Grönewald úr tíz nappal a halála előtt üzenetet küldött Budapestre Bíró doktornőnek, hogy haladéktalanul szálljon repülőre, és anélkül, hogy utazása céljáról bárkit értesítene, azonnal keresse föl. Schein Gábor új regényének nyitómondata egy izgalmas nyomozás kezdete: Ervin, a Stockholmba került árva fiú folytatja a nevelőapja által megkezdett keresést édesanyja és saját múltja iránt. De a múlt éppúgy feltárhatatlan, mint az anya emléknyomainak elviselése. Schein Gábor Svéd című könyve metsző pontossággal és nagy művészi erővel megírt regény: a kortárs irodalom fontos eseménye.

Forrás: Bookline

Ha fáj szeretni / Manuela Rösel

A borderline személyiségzavar súlyos identitászavarral, a hangulat az érzelmek és a viselkedés szélsőséges ingadozásaival jellemezhető.Egy aktuális és napjainkban közkedvelt témát dolgoz fel a szerző. Ez a könyv elsősorban azoknak nyújt a mindennapi életben használható, kézzel fogható segítséget, akik borderline személyiségzavarban szenvedő emberrel állnak vagy álltak rokoni, baráti vagy párkapcsolatban.Hogyan segíthetünk borderline partnerünknek, és őrizhetjük meg saját személyiségünket?A könyvből különböző kommunikációs technikák és gyakorlatias példák sajátíthatóak el, melyekkel a borderline személyek valódi támaszává válhatunk.

Forrás: Bookline

Aurora / Kim Stanley Robinson

122 ember él egy többgenerációs csillaghajón, amely a haldokló Földtől 11,9 fényévre lévő Tau Ceti felé tart egy új otthon felfedezésének reményében. A hajó két gyűrűből áll, amelyeket küllők erősítenek egy központi gerinchez. A gerinc tíz kilométer hosszú. A gyűrűket alkotó tizenkét henger mindegyike négy kilométer hosszú, és valamilyen jellegzetes földi ökoszisztémának ad otthont. A csillaghajó utazása több mint százhatvan évvel ezelőtt, a közös időszámítás 2545. évében kezdődött, és hamarosan véget ér, ugyanis megérkezik a legközelebbi, földi életre alkalmas bolygóhoz és Aurora nevű holdjához.

A tizennégy éves Freya a hajó legfontosabb tudósának gyermeke: az anyja jelenti az elsődleges összeköttetést a rendszereket működtető mesterséges intelligenciával. A lány felnőtté válása során körbeutazza az összes ökoszisztémát, megismerkedik a helyi kultúrákkal és mély kötődést alakít ki az emberekkel. Ha az anyja a kolóniák agya, akkor Freya a szíve. Azonban még ő sem tudja, hogy képes lesz-e felkészíteni a távoli űrbe vándorolt emberiséget arra, ami hosszú útjuk végén és új életük kezdetén vár rájuk, mert egy új otthon teremtése nem csak a Földön, hanem attól 11,9 fényév távolságra is rengeteg kihívással, nem várt fordulattal és veszéllyel jár.

Forrás: Bookline

Feljövök érted a város alól / Pék Zoltán

Corvinus élete olyan, mint a neve: kölcsönzött. A túlélésre játszik, és mint a többi shiftelő, dolgokat ad-vesz, radar alatt, a város alatt. Egy olyan Pesten él, amely a régi belvárost elhagyva egyre kijjebb és feljebb szorul, egy olyan Budával átellenben, amelyet egy szinte faji alapon működő egyház ural.

Corvinust ebben a kettéhasadt városban utoléri a saját múltja, és lehetősége adódik helyrehozni a dolgokat. Vagy, ha azt nem is, akkor legalább bosszút állni. Kimozdul a mindennapi életéből és teréből, hogy visszatérjen egy olyan világba, amely egyszer már kivetette magából.

Ebben a történetben a jövő itt van, és egyfolytában vége. Pék Zoltán disztópiája egy felismerhetetlenségig eltorzult Budapest mélyére invitálja az olvasót, és vezeti keresztül egy cselekménnyel teli, izgalmas történeten, melyben csak menekülés van, de menekvés nincs.

Forrás: Bookline

Ég és Föld / Márai Sándor

Az 1942-ben megjelent Ég és Föld Márai tudatosan befelé forduló, sztoikus időszakának termése. Marcus Aurelius tanácsát megfogadva "kulcsra zárja szívét", és csak az írásnak él. A kötet talán legélőbb része az öregedésről szól. A negyven és ötven év közti ember nem olyan csípős és türelmetlen többé, megóvni szeretne, megmenteni. A jelennek él, mert nincs más boldogság, csak a valóság megismerése, elviselése és megértése. Krúdy Gyuláról írja az önmagát is jellemző sorokat: Krúdy nem "avatott be" senkit a világ titkaiba. Fütyült az olvasóra, a világra. Ezzel a tiszta szándékkal ide lehet jutni végül, egy földszintes házba, Óbudára. Ez minden, amit elérhetünk. Ez a valóság. És ez Márai.


Forrás: Bookline

Mint pitypang a szélben / Karen Kingsbury

Az amerikai toplistás írónő számos regénye közül ez az első, amely magyar nyelven is napvilágot lát. A regényből film készült Mira
Sorvino és Barry Pepper főszereplésével. Letehetetlen történet az anyai szeretet erejéről.

Forrás: Bookline

Hortobágy örökségei - Kényszermunkatáborok és lakóik nyomában

A hortobágyi deportálás vékony szál a társadalom mobilizálásának szövevényében. Mozzanat egy átfogóbb történetben: a tulajdon és a család átrendezésének kísérletében. A deportálás bőségesen hátrahagyott nyomait, az elhurcolt családok életút-szálait követve az 1945 utáni vidéki Magyarország életvilág-szövevényéhez is közel kerülünk. A kitelepítés célterületein a rabtábor-időszak két-három év volt csupán a mára felszámolt állami gazdaságok félszázados történetében. A táborokon belüli telepesek-nek a táborokon kívüli szabadoktól nehezen elszigetelhető világa, amelynek egykor harsány színeit ugyancsak a tárgyi emlékek, emlékezetek, iratok sokasága őrzi. Szűkösségre szorított, elnyomott, lehetőségeitől forradalmi kíméletlenséggel elvágott világ, amely ugyanakkor az életrevalóság, a túlélési készség és a napi nyomorúság szintjén túltekintő emelkedettség példáit is felmutatta.

Forrás: Bookline

Ha a férfi beszélni tudna.../ Alon Gratch

Szeretnék a férfiak, ha a barátnőjük vagy a feleségük értené őket?
Természetesen. Segíthet ebben ez a könyv? Persze. Örüljünk annak, hogy a szerző – Alon Gratch pszichiáter – végre az empátiát támogatja a női praktikák, trükk és fondorlat helyett? De még mennyire! Gratch nem nézi hülyének női olvasóit. És nem ábrázolja önző, szexőrült, státuszbolond gyerekeknek a férfiakat. Nem jön elő holmi lila kommunikációelméletekkel. 

Ez a könyv más.

Izgalmas, olykor döbbenetes esettörténetek segítségével mutatja be a férfi lélektanának hét jellemző vonását (szégyen, bizonytalanság, érzelmi távolság, önpusztítás stb.), így tárva fel a férfiak legfájdalmasabb érzéseinek gyökereit. Mert ők igenis szeretnének beszélni érzéseikről, olykor beszélnek is, csakhogy más nyelvet használnak. Ennek megfejtésében segít a szerző, aki hangsúlyozza: ha megértő, elfogadó és szeretetteljes környezetet teremtünk a társunknak (párkapcsolatban, munkahelyen vagy a társasági életben), akkor a férfi igenis megnyílik és az általa beszélt nyelv lefordítható.

Forrás: Bookline

Rekviem a szivárványodért - Tükör 1. / Benina

Neszta életvidám, ambiciózus, szerelmes…

… és majdnem halott. 

A teste öntudatlanul hever. Lelke csapdában rekedt.Egyetlen ember hallja.
Egyetlen ember látja.
Egyetlen ember érzi, amit ő.
Vőlegénye, a hajdani FBI-nyomozó, mára tanácsadó Damien Corner a Tükrön keresztül képes kommunikálni a lánnyal, aki először semmire nem emlékszik az életéből. Damien kétségbeesett nyomozásba kezd – segítségére van Neszta húga, az autista Zorka.
Zorka és Neszta szeretete olyan lelki kapocs, ami átível a halálon túl is.
Neszta emlékei lassan térnek vissza, pedig sietnie kell,
mielőtt az Árvák megkaparintják a 
lelkét. A Tükörben csak magára számíthat,
és Hollóra, a különös, kalapos fickóra.
Damien szenvedélyesen küzd. Számára mindenki potenciális gyanúsított,
minden árnyékban támadás rejtőzhet,
minden eltelt pillanattal közelebb kerül a sötétséghez.
Míg Neszta önmagának egyre halványuló másaként tengődik a
Tükörben.

Forrás: Bookline