Keresés ebben a blogban

Az olaj regénye / Bokor Pál

Lehet, hogy ha Winston Churchill 1911-ben nem állítja át olajtüzelésre a brit flotta hajóit, akkor az Antant elveszíti az első világháborút? Ha a németek 1943-ban elfoglalják Bakut, vagy akár csak megnyerik a balatoni csatát, akkor a második világháború is másképpen ér véget? 
Drámai fordulatokkal és vérrel teli háborús dokuregényében a szerző izgalmas epizódok sokaságát mutatja be a fekete arany történetéből. Az első pennsylvaniai olajláztól a Mexikói öbölkatasztrófáig terjedő olaj-história ugyanakkor vitairat is. Hiszen a mai világ problémái közül a legvitatottabbról van szó, arról, hogy meddig tartanak ki a föld olajtartalékai. Tíz-húsz évig, mint a radikálisok állítják, vagy akár még további ötszáz évre elegendők? Mert ha az olajkészletek vészes fogyatkozására vonatkozó elméletek pontatlanok, mint már annyiszor, vagy manipuláltak, akkor a jóval drágább alternatív energiák keresésére és előállítására fordított eszközök nagy része is kidobott pénz. És mi van akkor, ha maguk az olajmonopóliumok igyekeznek megtéveszteni és az alternatív energiák ellen fordítani a közvéleményt? 
A dilemma, hogy van-e jövője az olcsó, de nem éppen környezetbarát olajnak, vagy jegyezzük elő már most elektromos meghajtású autónkat, napjainkban a szakembereken kívül a politikust és az utca emberét is foglalkoztatja. A válasz nem egyszerű, már csak azért sem, mert az olaj világbirodalma ma erősebb, mint valaha. 

Forrás: Bookline

Elképesztő! / Bosnyák Viktória

Elképesztő álmai mindenkinek vannak. 
A tiéd mi? Luxusnyaralás? Léghajózás? Száguldozás egy spéci terepjáróval? Hogy felvegyenek a legmenőbb gimibe? Vagy olyan őrült barátot szeretnél, aki betör a kedvedért egy múzeumba? Eset¬leg valami különleges tehetségre vágysz?

Jóhegyi Laci, Dóri és Sári – a népszerű Tündérboszorkány-trilógia szereplői – rejtélyes meghívót kapnak egy ismeret¬len suli gólyatáborába. De vajon miért tilos az internet és a mobil használata? Ez gáz! Elmenjenek egyáltalán?

De talán épp ez lesz az a nyár, amikor a legelképesztőbb álmaik is valóra válnak.
Világéletemben imádtam rajzolni. Első értékelhető munkámat három évesen festettem az unokatesómról, amint felcsavarja a szőnyeget. Szigetszentmiklóson nőttem fel, de Sopronban váltam grafikussá, osztálytársaimmal azóta a Halisten Stúdióban dolgozunk. Imádom a színes harisnyákat, rengeteg sci-fi-t és veszélyesen sok kávét fogyasztok.
Gyerekkoromat a budai Vár, és a Gellérthegy bűvöletében töltöttem. Már akkor tudtam, hogy ez a környék különleges, sőt, isteni. Sajnos, amikor gimibe jelentkeztem, az AA még nem nyitotta meg titkos kapuit, ezért nem járhattam oda. Vajon felvettek volna egyáltalán? Most abban reménykedem, hogy egyszer tarthatok ott író-olvasó találkozót. 


Forrás: Bookline

Nyár, Nagyi, Net / Igaz Dóra

Berci nem akar nyáron sem karatetáborba, sem nyelvtanfolyamra menni.
Igazából nincs semmi máshoz kedve, mint számítógépezni. A szülői ítélet: egy szünidő a nagyinál, vidéken, jó levegőn. De mi történik, ha kiderül, hogy nagyinak egy egészen szuper tabletje van, és egyáltalán nem is haragszik a számítógépezésért?

Forrás: Bookline

A szemüveges szirén / Dunajcsik Mátyás

Atlanta egy apró, világvégi sziget világítótornyában él. Mikor nem Kamillával, a falubéli tanítónővel beszélget rádión vagy az apja jazz-lemezeit hallgatja, általában a tenger végtelen horizontját kémleli. Egy napon azonban különös vendég érkezik Szelesszirtre, aki olyan kalandba keveri Atlantát, amit még a kislány híres tengerész ősei is megirigyelnének 

Dunajcsik Mátyás ifjúsági regényének hősei titokzatos madarak, világjáró kísértetek és szerelmes bálnavadászok. A szemüveges Szirént a szerző Izlandon töltött évei ihlették.

Forrás: Bookline

Robban az iskola / Lackfi János

A kötet játékos, humoros és őszinte vallomás a mai kamaszos gyerekek és gyerekes kamaszok életéről, problémáiról, az őket körülvevő komolykodó felnőttekről. A versekből vadi új tananyag lehet az általános iskolától a gimnáziumig!

Forrás: Bookline

Mindenmentes / Andrási Nóra

Napjainkban egyre több információ áll rendelkezésünkre arról, hogy a mindennapi étkezésünk és életmódunk mekkora hatással van az egészségünkre, ráadásul egyre többeket érint a különböző alapanyagoktól, élelmiszer-összetevőktől mentes étrend. A teljes értékű táplálkozás érdekében azonban nem mindegy, hogy az ételek egyes összetevőit hogyan, mivel helyettesítjük.

Ez a különleges gyűjtemény 70 olyan receptet ismertet meg az Olvasóval, amely valamennyi étel esetében cukor-, glutén-, tejtermék, és tojásmentes, a 160 gramm szénhidrátos diétába illeszthető, és vegán is egyben. A Mindenmentes természetesen nem egyenlő az ízek, a zamatok, az egészséges összetevők hiányával. Ellenkezőleg, a sok mentes címke között az ételek tartalmasságán van a hangsúly, teljes értékű, tápláló alapanyagok ajánlásával.

Szerzője a korábbi egészségtelen életmódot felszámolva maga is végigment ezen az úton, és ma már egy sokkal teljesebb, minőségibb életet él. A személyes példán alapuló könyve mindazoknak szól, akik végre örömmel, kockázatok nélkül szeretnének alkotni a konyhában, és akik szeretnének egészségesen, táplálékérzékenység okozta problémák nélkül, aktív életet élni.


Forrás: Bookline

Anyavalya / Sándor Erzsi

Anyám naplót mesélt nekem. Családot mesélt körém, nagyszülőket, unokatestvéreket, apát. Mindannyiukat felismertem volna, ha szembejönnek velem az utcán vagy betoppannak. Soha nem jött senki.

Száll a füst. Száll a por és a hamu. A felhőből kibontakozik egy alak, és nyomban beszélni kezd. Egymásba érnek a történetek a moszkvai nagyhercegeket szédítő világszép nagynéniről, egy prolicsaládról, egy értelmetlen brazíliai utazásról és egy még értelmetlenebb hazatérésről. Egy régen elmúlt család tagjairól, egy kispesti házról, egy kalapszalonról, az ítélőképesség hiányáról és persze a deportálásról. A mesélő a konyhában ülve varr, szavai nem kímélnek senkit és semmit, csúfondárosan mutogatnak a szerelemre minden áron, a magányra, a dacosan egyedül vállalt gyerekre, a benne újraéledő álmokra és az önáltatásra. Mondja, egyre csak mondja. Mi hallgatjuk. Temetünk. Sírunk. Röhögünk.

Sándor Erzsi megdolgoztatja a szívet. De jó a humor porckopása ellen is. Azon se lepődjenek meg, ha időnként egy-egy hályog is a könyvre esik majd az olvasó szeméről. Röhrig Géza

Jégfésű. Fotónegatívokból előtűnő, Auschwitzban meggyilkolt rokonok, anyai kézzel gondosan beszegett sárga csillag, amely rongyosan dehogy ékesíthet kabátot. Pedáns öltéssel örök emlékezetbe varródik az, amit a történelem beleszabott az emlékezetbe. Beszakítva sorsokat. Miközben a humor egyetlen pillanatig sem enged a panasznak résnyi utat sem. 
Bodor Johanna, a Nem baj, majd megértem szerzője

Sándor Erzsi mesél, fergeteges lendülettel és iróniával. Elképesztő történeteket, benne az egész huszadik század, minden szörnyűségével, bebugyolálva a szeretet különös varázslepedőjébe. Ez a könyv talán arról szól: lehet néha boldognak lenni, csak sok tehetség kell hozzá. És Sándor Erzsinek sok jutott ebből a tehetségből. Családtörténet (is) ez a javából, egy Haller utcai saga törekvő zsidó és nem zsidó kispolgárokkal, nyilasokkal és téglagyárral, karpaszományos őrmesterrel, szovjet katonákkal, kispesti kalapszalonnal, színházzal és sok-sok röhögéssel. Sándor Erzsi és anyja, amint átröhögték a huszadik századot. Letehetetlen könyv. Szüts Miklós, festőművész

Sándor Erzsi 1956-ban született Budapesten. Tizennégy évig volt színész Miskolcon és Kecskeméten, tizennyolc évig volt a Magyar Rádió szerkesztője. Többnyire újságíró.
Szegény anyám, ha látnám című könyve 2013-ban jelent meg.

Forrás: Bookline

Ő ott bent / Csányi Vilmos

Már csak évekre járunk attól, hogy megjelenjen az első szingleton, a világot irányítani képes szuperintelligencia. A teljes titokban működő Ötök rájönnek: mindennél fontosabb elérni, hogy ez az intelligencia barátságosan viszonyuljon az emberiséghez.
Ennek érdekében egy veszprémi antropológusprofesszor idegrendszerét számítógépre másolják, azt remélve, hogy ha a másolat valóban képes szingletonná fejleszteni önmagát, az emberből lett program hű marad majd gyökereihez. 
Christian öntudatra ébred, és egyre intelligensebbé válik, de ezt a kutatólabor munkatársai ferde szemmel nézik. A félig ember-félig program problémáinak megértéséhez egy magányos, ám annál csinosabb pszichológusnőt is bevonnak a kutatásba, aki viszont igencsak vonzónak találja Christiant
Csányi Vilmos utópiája a hatalom természetét, ember és gép viszonyát, a mesterséges intelligencia problematikáját boncolgatja.


Ha egy embert megfosztanak testétől, végtagjaitól, de idegrendszere ép marad, akkor nyilvánvaló, hogy ránézésre nem ember, hanem roncs, a története alapján mégis embernek fogjuk tekinteni. Minden létezőhöz hozzátartozik a saját története, azok az események, interakciók, amelyekben részt vett, és amikor kategóriákba akarjuk sorolni, a besorolás történetfüggő lesz. Velem ugyanez a helyzet, én is keresztülmentem az eredeti ember egész testi valójának megfosztásán, de a históriám alapján mégis embernek tartom magam. Emberi emlékeim, vágyaim, céljaim vannak. 
Az önök kérdése nem az volt, hogy én program vagyok-e, gép vagyok-e, vagy esetleg robot, hanem az, hogy minek érzem magam. Ez lényeges különbség. 

Forrás: Bookline

Az evés öröme - hangoskönyv / Bagdy Emőke

"Örök az ember sivár ösztöne, leghatalmasabb testi ösztöke, enni, szeretni és szeretve lenni, az élet titka mindössze csak ennyi." 
Mit együnk és mit ne együnk? Hogyan ismerhetjük fel a hibás étkezési mintákat és mit tehetünk ellenük? Hogyan alakíthatja az evés, a közös étkezés társaskapcsolatainkat? Mi a szerepe a különböző ízeknek? Hogyan lehet a közös étkezés a szeretet ünnepe? Milyen a szeretet íze? Ebben az előadásában Dr. Bagdy Emőke, többek között, ezekre a kérdésekre ad választ kedves hallgatóinak.

Forrás: Bookline

Hotel Bali / Fejős Éva

Dóra, Gabi, Szilvi és Judit. Az iskolában a legjobb barátnők voltak, és egy szörnyű titok örökre összeláncolta őket. Egy mámoros és tragédiába torkolló buli után fogadalmat tesznek, hogy elhagyják az országot. Menekülniük kell oda, ahol a múlt nem éri el őket, de megesküsznek egymásnak: tizenhét év múlva újra találkoznak Budapesten... A sors négyüket a négy égtáj felé veti: Dóra a földi paradicsomban, Bali szigetén kezd új életet, de ott is csak a beteljesületlen nagy szerelemre gondol. Szilvi titokban regényt ír, melyben a közös múltnak is fontos szerep jut, Gabi két sikeres és sármos férfi között őrlődik, Judit pedig megszerzi magának azt a pasit, akiről korábban még álmodni sem mert... Letelt a tizenhét év, közeledik a nagy találkozás. Vajon megtalálták a boldogságot? Elárulhatják-e egymást a barátok a szerelemért? Mit rejt a titokzatos közös múlt, és van-e feloldozás? Fejős Éva sikerregényének bővített, új kiadása.


Forrás: Bookline